2018. november 16., péntek

Jeanne Ryan: Nerve - Idegpálya

Be mered vállalni? Játékos vagy Néző?



A könyvre a filmelőzetes miatt figyeltem fel, a téma nagyon tetszett, úgyhogy nem volt kérdés, hogy elolvasom a könyvet.


Egy dolgot leszögeznék, így az elején: utálom a filmes borítókat, sőt, ha nem védőborító, amitől egyszerűen megszabadulhatok, úgy érzem picit megölik az ember képzelőerejét. Az idegpálya sajnos ilyen borítót kapott, nagyon zavaró számomra, hogy a borítón ott villog a szőke főszereplő (Emma Roberts), a regény első oldalán pedig közlik, hogy barna hajú.
Nem igazán értem, miért nem lehet ilyen apróságokra odafigyelni, innentől természetesen nem tudtam már elképzelni a főszereplőt olyannak, amilyennek a könyv leírja (hiába előbb olvastam a könyvet és csak utána láttam a filmet).

Forrás: saját fotó
Forrás: Google
                
A könyv fülszövege: Amikor a kissé visszahúzódó Vee egyszer csak belecsöppen egy interneten követhető bátorságpróba-játékba, hirtelen azzal szembesül, hogy a névtelen irányítók mindent tudnak róla. Olyan nyereményekkel kecsegtetik, melyek után az EzVagyokÉn oldalán vágyakozott, majd a számára tökéletes pasival, a dögös Iannel szervezik egy csapatba. Először jó mókának tűnik a dolog - a rajongók buzdítására egyre kockázatosabb feladatokat hajtanak végre, egyre értékesebb jutalmakért. De az események komoly fordulatot vesznek, amikor öt másik játékossal egyetemben egy titkos helyszínre irányítják őket, ahol a fődíjért kell harcba szállniuk, s a mindent vagy semmit játékban már az életük a tét. Jeanne Ryan első regénye izgalmas thriller, egyszerűen letehetetlen olvasmány.


A könyv története hihetetlenül fantasztikus, én nagyon megszerettem.
Mivel tini főszereplőkről van szó, ezért egy kicsit idegesítő, nyafogós személyeket kapunk, de igazából mi mást is várhatnánk? A könyvnek a sztorija egy játék, amiben ők vesznek részt, ez a MERSZ, választhatnak, hogy Nézők vagy Játékosok szeretnének-e lenni.
Bár Vee, a főszereplő lány elvileg visszahúzódó, ennek ellenére túl könnyen meggyőzi magát arról, hogy neki részt kell vennie ebben játékosként. Persze vannak húzó erők: a nyeremények. Egyre nehezebb, kockázatosabb próbák követik egymást, az egyre értékesebb jutalmakért.
Forrás: Google
A nézők, illetve a kívülálló emberek kisebb, azonban annál sokkal nagyobb fontosságú szerepet töltenek be. Minél több nézője van az embernek, annál jobb, úgyhogy igazán bevállalósnak kell lenni és egyre nehezebb feladatokat kell vállalni (kb. mint Facebook-on/Instagram-on a like és a követők gyűjtése). Ezáltal nagy nyomás alá kerülnek a játékosok. Sőt a nézők nem csak képernyőkön keresztül figyelhetik meg a játékosokat, hanem ott lehetnek a helyszínen is, ezzel is befolyásolhatják a játékot. Vannak, akik buzdítanak, mások pedig megszégyenítik (leköpik, kergetik, lökdösik) a tétovázó, gyenge szereplőket.

A könyv inkább a próbákra koncentrál és kevésbé foglalkozik a karakterekkel, de ez szerintem nem is baj, nekem nem hiányzott mindenki elő és utóélete. A nyelvezete jobban zavart, túl egyszerű számomra, de ennek köszönhetően könnyen olvasható és elképzelhető minden jelenet, nincs túlragozva semmi. A történet feszültséget kelt, tele van izgalmakkal, jól hozza a karakterekben fellépő kétkedéseket. Vajon megéri-e részt venni ezeken az életveszélyes próbákon?

Én könnyen azonosultam Vee-vel, úgy gondolom az emberi természet ilyen, félünk valamitől, de mégis akarjuk. A józan ész azt diktálja, jobb lenne ha kiszállna, ha nem csinálná, azonban ott van mindig az a fránya emberi kíváncsiság is, miszerint csak meg kellene próbálni, na meg ugye az igazán csalogató nyeremények.
Természetesen nem maradt el a jó öreg szerelmi szál sem a romantikusabb olvasóknak. A vége pedig nagyon erősre sikerült, imádtam a fordulatokat.
Magával ragadó történet arról, hogy milyen könnyen manipulálható az ember (sőt egy bizonytalan tinédzser) és a mai világban igazán egyszerű bármilyen információt megszerezni, bárkiről, hála az internet csodás világának.

Forrás: Google
A film leírása: Egy végzős gimnazista lány elmerül az online felelsz vagy mersz játékban. Innentől kezdve minden megmozdulását a névtelen „nézők” manipulálják.

Amikor egy könyvből filmet csinálnak, nem a könyvet filmesítik meg általában, inkább csak alapjául szolgál, ezt ugye meg kell tanulni kezelni. Én kifejezetten szeretem, hogy két történetet kaphatok. Szerintem egy jól felépített filmet kaptunk, kiváló színészekkel.
Sokkal kevesebb a nyafogás, szerintem a film 20. percében el is felejtjük, hogy Vee igazából egy szerény, visszafogott lány. Sokkal bátrabbnak tűnik a filmben, kevesebbet hezitál, de ettől lesz igazán pörgős. A próbákat nagyon jól megcsinálták - végigizgultam a filmet -, természetesen picit átírták, meg könnyebben vászonra vihetővé tették, de az ilyen változtatásoktól már eltekint az ember. A vége viszont teljesen más lett - ez azért pici csalódást okozott - de a film változatát is remekül megcsinálták, egy kicsit pozitívabb, könnyebben emészthető elképzelést kapott.

Leginkább a fiatal felnőtt (YA) korosztálynak ajánlanám (14+), akinek kell egy könyvbe egy kis szerelem és egy jó nagy adag izgalom. Meg azoknak, akik egy kicsit ki szeretnének kapcsolni, egy könnyed olvasmányra vágynak, aminek azért mégiscsak van valami mondanivalója.

Forrás: Google


Nem hiszem, hogy én részt vettem volna egy ilyen játékban, se játékosként, se nézőként. Simán el tudnám képzelni, hogy megtörténjen ilyen vagy valami hasonló eszement dolog (hiszen napjainkban is megtörténik ilyesmi, például a "kék bálna" nevezetű játék vagy a "Momo" és a többi).
Nem bátorságpróbaként látom ezt a való világban, hogy az emberek bevállalósak, mennyire merészek és ezt meg is mutatják, hanem inkább mennyire gyengék és befolyásolhatóak. Ezért volt számomra fontos, hogy egy kicsit megértsem a másik oldalról is, miért megy valaki bele egy ilyenbe, és legnagyobb meglepetésemre sikerült együtt éreznem a főszereplővel. Nagyon jó jellemrajzot kapunk a mai világról. Félelmetesen jó képzelőereje van az írónőnek, le a kalappal előtte.

Könyv: Szerző: Jeanne Ryan Cím: Nerve - Idegpálya Kiadó: GABO Kiadás: 2016 Oldal: 300 Borító:puhatáblás Fordító: Lacza Katalin

Film: Idegpálya (Nerve) 2016 96’ amerikai kaland-thriller Rendezte: Henry Joost és Ariel Schulman
Főszereplők: Emma Roberts, Dave Franco, Emily Meade, Miles Heizer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése