John Greennek ez az első regénye, nekem meg ez volt az első könyv, amit olvastam tőle.
Évek óta szemezek a könyveivel, a Csillagainkban a hiba c. műve régóta vár
már a polcomon, a Papírvárosokat imádtam filmben, mégis valamiért egy
teljesen random kötetével kezdtem, mert kölcsönkaptam, mert rózsaszín (bár
kitudja miért lett ez rózsaszín...), mert egy csontváz van a borítón egy
kaszával és szárnyakkal és ez nagyon menő.
Sok embernél olvastam, hogy ez John Green egyik leggyengébb könyve, úgyhogy
én nagyon örülök, hogy ezzel kezdtem, mert már ezt is imádtam, ha ennél még
csodálatosabb a többi, akkor azt hiszem az egész életművét elolvasom.
😀
Teljesen tudtam azonosulni a történettel, mondjuk én 16 éves koromra pont, hogy lenyugodtam... Ugyan én ennyire nem voltam balhés, mint Alaska, de én
is izgága voltam, egyszer lent-egyszer fent hangulatingadozással, szerettem
lázadni és harcolni mindenki ellen. 😅
Minden karakterre egyszerűen rá tudtam húzni egy-egy barátomat, így nagyon
könnyedén kb. újraéltem minden kapcsolatomat és nosztalgiáztam.
Elképesztően fontos témákat érint, mint a gyász, a barátság, összefogás,
megalázás, szerelem, tanulás és ezeket egy olyan kis finom humorral
fűszerezte, hogy ízléses maradt.
Főszereplőnk, Miles Halter, híres emberek utolsó mondatait gyűjti, ez
teljesen végig kíséri az egész történetet. Nagyon érdekesnek találtam, mert
úgy gondolom tini korban a legjellemzőbb az emberekre, hogy sokat
gondolkodnak a halálon, az élet értelmén. Úgyhogy szerintem fontos, támaszt
nyújthat, hogy kinek mi volt az utolsó gondolata, mit érzett annyira
fontosnak, hogy még elmondja utolsó leheletével. Izgalmas belegondolni
abba, hogy vajon azoknak az embereknek mik lehettek az utolsó szavai, aki
mellett nem volt senki, hogy lejegyezze...
Imádtam a könyv szerkezetét, ahogyan visszaszámol, végig
lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni és miután megtörténik a
tragédia, nem lesz vége a könyvnek, még rengeteg minden vár ránk, mint
ahogyan az életben is.
Forrás: moly.hu |
Fülszöveg:
Első pia
Első balhé
Első csaj
Utolsó szavak
A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai
és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit,
hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán
megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az
okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas
zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben
Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.
John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.
Könyv adatok:
Szerző: John Green
Cím: Alaska nyomában
Kiadó: Gabo Kiadó
Kiadás éve: 2014
Fordította: Szabados Tamás
Oldalszám: 292
Kac
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése